Gasztronómia

Ételek,ahogy én készítem.


Marhapörkölt

A marhapörkölt elsősorban marha lábszárból készül. Természetesen az állat más részeiből is el lehet készíteni, de kétségtelen, hogy a lábszárból készült pörköltnek nincsen párja.

 

 


Hozzávalók: 80 dkg marha lábszár,3 fej vöröshagyma,3 gerezd fokhagyma, 1 ek.pirospaprika,1 kk. színes bors, 1 ek.sűrített paradicsom,1 zöldpaprika 0,5 dl étolaj,só

 Elkészítés: A vöröshagymát apróra vágjuk és az olajon megdinszteljük. Fontos mozzanat,hogy az olaj mindig forró legyen és a hagymát azonnal sózzuk. Amikor már a hagyma szinte kész beletesszük az apróra vágott, vagy zúzott fokhagymát és a borsot. A közben a húst kb. 1cm-es kockákra vágjuk ,majd a hagymára tesszük,és „fehéredésig” pirítjuk, eközben levet enged és akkor tesszük hozzá a pirospaprikát. Jól átkeverjük egy kevés vizet adunk hozzá,és fedő alatt pároljuk. Közben hozzáadjuk a karikára vágott zöldpaprikát. Mikor félig megpárolódott ízlés szerint sózzuk, esetleg még borsozzuk. Amikor a hús már teljesen megpuhult, hozzáadjuk a par.pürét ,elkeverjük  kb.2 percig forraljuk,majd elzárjuk alatta a gázt,de a fedőt rajta hagyva fogyasztásig állni hagyjuk.A paradicsmpüré,a szaftot sűríti,és a rostokat puhítja.

Többféle köretet adhatunk a marha pörkölthöz : galuska, főtt sós burgonya,házi tarhonya, „sörét” tarhonya, újabban kukorica darából készült puliszkával is tálalják,de Tóth Karcsi barátom felesége Éva,egy ízben tócsni vagy lapcsánka körettel lepett meg bennünket, és a pörkölt úgy is kiváló volt.

Főzelékekhez feltétként is fogyaszthatjuk. Anyai nagymamám által főzött marhapörkölt ízlett nekem a legjobban,Neki a pörkölt szaftja nem piros volt,hanem sötétbarna. Nokedlival,házi csalamádéval mennyei étek született. Bár szerintem a fent leírt pörkölt miatt sem kell szégyenkezni,de olyant mint Nagyanyám készített csak ritkán sikerül alkotnom.

Érdekességként megemlítem,hogy gyerekkoromban miként szerettem meg a marhapörköltet.

Akkoriban ( 60’-as évek eleje) kedvenc futball csapatom az Újpesti Dózsa volt ,benne a nagyszerű Göröcs Titi-vel. A rádióban hallottam,hogy az utolérhetetlen labdazsonglőr kedvenc étele a marhapörkölt nokedlival. Ettől kezdve akár mindennap ezt ettem volna,mert azt hittem ettől olyan jó futballista.

Csakhogy a probléma ott volt,hogy vidéken inkább a szárnyas illetve a sertéshús volt divatban,mert a marhahúsért a henteshez kellett menni.

Akárhogy is a marhapörkölt máig a kedvenc ételeim egyike. Kösz Titi………..


marhaporkolt.jpg


Még pár szót kell ejtenem, a vörösboros marhapörkölt elkészítésével kapcsolatban. Lehet otthon is elkészíteni, de a bográcsban főzött vörösboros marhapörkölt az igazi. Először is a borról: soha ne használjunk édes vagy félédes bort,ebből következik az hogy száraz illetve félszáraz vörösbor az igazi. A bort ne vigyük túlzásba, és lehetőleg két részletben adjuk az ételhez. Először mindjárt az elején a megdinsztelt hagymához adunk bort, másodszor pedig mikor már majdnem kész a hús akkor, és a borban lévő savak hatására fog az ételünk teljesen megpuhulni. 2dl bőven elég, felesleges túlzásokba esni.                                                                                        

                                               

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 80
Tegnapi: 79
Heti: 297
Havi: 2 002
Össz.: 429 433

Látogatottság növelés
Oldal: Marhapörkölt
Gasztronómia - © 2008 - 2024 - szalaydenes.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »