Gasztronómia

Ételek,ahogy én készítem.


Pirított máj

Apám emlékére, aki gyakran készítette akár villásreggeli gyanánt régi vasárnapokon. Ez volt az első jelentősebb étel amit megtanultam elkészíteni.

Hozzávalók: 70 dkg máj (sertés,borjú,baromfi), 4 közepes fej vöröshagyma, 2 kk.piros paprika, 1 zöldpaprika (lehet erős ),1 db paradicsom, 1dl olaj, 1kk. színes bors, 1 kk. morzsolt majoránna.

Elkészítés: A májat megmossuk,és csíkokra vágjuk majd hűtőbe tesszük.

A hagymákat (ne féljünk a sok hagymától), szálára vágjuk és olajban (de 10 dkg sertés zsírral is kiválthatjuk),megdinszteljük.

kep_024.jpg


Adjunk hozzá karikára vágott paprikát és cikkekre vágott paradicsomot,  (sajnos ez esetben ez elmaradt).

Azért itt álljunk meg egy szóra ,mert tisztába kell tenni a máj sózása körül kialakult különböző vélekedéseket,tapasztalatokat.

Apám szerint,ha a májat órákkal az elkészítés előtt besózzuk,akkor nem lesz kemény, vitéz Benkő Gyula ,a néhai kiváló színész úgy vélekedett,ha a már megdinsztelt hagymát hagyjuk kihűlni majd újra hevítve tesszük rá a májat akkor lehet sózni, nem lesz kemény.

Magam részéről mindkét vélemény tiszteletben tartva maradok a régi jól bevált módszernél, miszerint a májat csak az asztalnál a tányérban sózzuk.

Ezért hagytam ki a sót a hozzávalók közül.

Azt az eljárást,hogy a hagymát sózzuk,és a végén még a serpenyőben a májat is ,kizárólag baromfi májnál alkalmazhatjuk.

kep_025.jpg

 

Mikor elkészült rádobjuk a májat,és jól átkeverjük.


Először lehet élénkebb tűzön 1-2 percig pirítani, de az állandó keverésről ne feledkezzünk meg.

A  piros paprika kivételével jöhetnek a fűszerek.



Állandóan kevergetve, most már közepes tűznél, pirítjuk tovább, és egy fakanállal ellenőrizzük folyamatosan, hogy még mennyire nyers az ételünk.

Ha úgy ítéljük meg ,hogy már nem véres ,de puha, akkor tegyük bele az őrölt paprikát.

kep_026.jpg


Most már rövidesen célhoz érünk ,még 2-3 percig így pirítjuk, vigyázva hogy le ne égjen és ha elkészültünk ,egy kellemes egyben laktató ételt kapunk.

Amikor ebéd gyanánt tálaljuk, szerintem kizárólag sós főtt burgonya lehet a köret, de ha villásreggelire készítjük ,puha kenyérrel a legjobb.

piritottmaj.jpg


                                                                                                                                           

 

 

 

 

 

 

 

 

És íme ,a végtermék.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 38
Tegnapi: 44
Heti: 258
Havi: 1 545
Össz.: 431 158

Látogatottság növelés
Oldal: Pirított máj
Gasztronómia - © 2008 - 2024 - szalaydenes.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »