Gasztronómia

Ételek,ahogy én készítem.

Fokhagymás balin              

Hozzávalók: egy db kb. 1-1,5 kg-os balin, só,ecet, őrölt bors,liszt,piros paprika, 5-6 gerezd fokhagyma, olaj a sütéshez.

Elkészítés: A halat megtisztítjuk , kibelezzük és a gerince mellett hosszában, éles késsel elvágjuk. A kapott két fél halból tenyérnyi szeleteket vágunk,és mindkét felét sűrűn beirdaljuk. Vízből és kevés ecetből gyengén ecetes páclevet készítünk és belerakjuk a balin darabokat  úgy,hogy teljesen ellepje. Legalább 3-4 órán át ebben a lében, hűtőszekrényben állni hagyjuk. Ha mindezt előző este csináljuk az csak jót tesz a halaknak. Mikor sütni akarjuk, a halszeleteket kivesszük a pácból, letörölgetjük, majd erősen besózzuk. A fokhagymát átpréseljük és bekenjük vele a szeleteket. Lisztet ,piros paprikát és az őrölt borsot összekeverjük , ebbe forgatjuk a halakat és bő olajban pirosra sütjük.

A balin ilyenformán való elkészítését Bodrogi Árpi barátomtól ,általános iskolai osztálytársamtól tanultam, aki sajnos már régóta a mátyásdombi temetőben nyugszik egy kopjafa árnyékában.

dec1152.jpg

Régen,mikor még a Balatonban hal is volt,mielőtt a tó befagyott bejutottunk (a részletek 80 évre titkosítva) az MSZMP üdülőbe Balatonaligára.  Az írott törvényeket és az íratlan szabályokat ott sosem tartották be , 4-5 műléggyel a végén egy blinkerrel a felszerelésen zsákszámra fogták a balinokat zömmel jóval méret alattiakat. Különösebb horgász tudást nem igényelt  ez a módszer hiszen a tél elől a kishalak óriási bandákba verődve behúzódtak a kikötő mólóiba, a falánk ragadozók pedig követve ösztönüket mentek utánuk.

Körül belül fél óra kellett, hogy a szabályokban előírt 3-3 halunkat megfogjuk , és csak morgolódtunk magunkban ,szólni a világért sem mertünk a horgászat eme brutális,természetellenes  alkalmazása miatt. Búcsúzásként az egyik rapsic még felénk bökte „ugye milyen jól eszik a garda?” (Azt ugyanis ha nem is korlátlanul de, 10 kg mennyiségig akkor is szabadott fogni). Árpival összenéztünk és szó nélkül elhagytuk a mólót.

balin1.jpg

halaink.extra.hu


Persze nem állítom ,hogy ezért nincs  mostanság „rendes” balin a tóban,de ha sokan sok helyen (pl.Balatonöszödön is) hasonlóan horgásztak akkor az már számít valamit. Kivételezettek akkor is voltak sőt akkor voltak csak igazán, érdekes ebből és még sok mindenből kihagytak bennünket, jókor voltunk rossz helyen.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 49
Tegnapi: 49
Heti: 187
Havi: 1 892
Össz.: 429 323

Látogatottság növelés
Oldal: Fokhagymás balin
Gasztronómia - © 2008 - 2024 - szalaydenes.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »