Gasztronómia

Ételek,ahogy én készítem.

Magyaros paraszttál

Hozzávalók: 2 szál házi füstölt kolbász,50 dkg házi füstölt sonka,20dkg házi füstölt szalonna, 3 db lila hagyma, 5 db zöldpaprika, különféle savanyúságok, só, puha kenyér

Elkészítés: A hozzávalók esetében a kolbászt kb. 10 cm-es darabokra vágjuk, a szalonnát és a sonkát vékony szeletekre vágjuk ,és ugyanezt tesszük a zöldfélékkel és a savanyúságokkal is. Nyilván különösebb tudás e műveletek elvégzéséhez nem szükségeltetik, inkább a képek beszéljenek helyettünk.

paraszttal.jpg


A képen egy irodai csendélet látható,persze nem véletlenül ,mert néha itt szoktunk összejönni a régi munkatársakkal egy kis beszélgetésre eszem-iszomra ,vagy most már ugyan ritkábban egy laza ulti partira. Tulajdonképpen ez az „étel” azért is került bele a könyvbe,mert ezzel is szerettem volna kifejezni hálámat és köszönetemet barátaimnak akik nem feledkeztek meg a 80’-as években együtt töltött időkről. Mostanság ,mikor az emberi kapcsolatok különböző okok miatt mélyponton vannak, példa értékű, ahogy ez a pár most már vénülő ember összetartja ezt a baráti  közösséget. Persze különböző időpontban és módon kerültünk a Viziterv nevű vállalathoz ,de mivel a munkaidőnk jelentős részét vidéken töltöttük természetesen több napos ott alvással, ez több volt mint munkakapcsolat ez már egyfajta „ családnak” lehetett nevezni.

Persze voltak össze zördülések,súrlódások de a lényeg ennyi év után is megmaradt , a barátság és egymás tisztelete, szeretete. Legyen hát megemlítve az utókor számára az a „kemény mag” , az a legszűkebb kör akikkel együtt voltunk jóban rosszban , és most együtt vagyunk az ünnepeken,a hétköznapokon egyaránt.       

Csefkó István , Lőcsei Gusztáv, Rendek Károly, Wolfram Richard, Takáts Gábor, Thomaszovics  Tivadar, Schneider Sándor és jómagam Szalay Dénes.

Egy-két kép a közös horgászatokról.

cser_to3.jpg

cser_to6.jpg

A Cser-tó

perocseny.jpg

perocsenyiv.jpg

Perőcsény

veresegyhaz1.jpg

veresegyhaz2.jpg

Veresegyház




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 49
Heti: 158
Havi: 1 863
Össz.: 429 294

Látogatottság növelés
Oldal: Magyaros paraszttál I.
Gasztronómia - © 2008 - 2024 - szalaydenes.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »